A szerelmes versek folytatása
Néha úgy érzem, hogy szenvedni születtem, mert folyton szeretnem kell és persze csalódni, csak azért, hogy tudjak írni!
Szeretni....
Míg odakint hull a hó,
Bent elbújni volna jó!
Nem gondolni semmire,
Elrepülni messzire!
Gondtalanul élni,
Nem csak remélni!
Valakit szívből szeretni,
És soha el nem engedni!
Vigyázni rá, átölelni,
Csókolni és nem feledni.
Hiszek az igaz szerelemben,
Hogy a nagy Ő-t, soha nem felejtem!
Miért is kellene felednem,
Ha vele élem életem!
De ez nem mindenkinek sikerül,
Valaki egy boldog percnek örül!
Én örülök, ha süt a nap,
Ha a csillagok ragyognak.
Boldog vagyok, ha láthatlak,
Mosolyt küldök egy barátnak!
Gonosz senkivel nem tudnék lenni,
De tudom, néha jobb volna megtenni.
Ki fájdalmat okozott neked,
Többé ne játszon veled!
Mikor a hidegben izzad a tenyered,
Tudod jól, szívedet elvesztetted!
Önként adod kincsed,
Ami szerelmes szíved!
Nem kell megszerzéséért rabolnia,
Csak a megtartásáért kell harcolnia!
Még nem sejti, hogy övé vagy,
Majd megtudja egy éjjel, ha jő a fagy!
Szerelmed ereje megtöri a jeget,
Így könnyen elviseli a telet.
Ha majd újra várod a tavaszt,
Mosolyod megolvasztja a havat!
Új nap, új fény, minden Égi,
Csak a Te szerelmed a régi!
Nem is akarsz másikat, újat,
Örülsz, hogy őt megtartottad!
Sikerült, mert szereted,
A nagy Ő-t el nem vesztetted!
Ő is szeret, s harcol,
Nehogy más mellé parkolj!
De te nem akarsz mást, csak őt,
Az egyetlen igazit, mélyen a szívedből!
Szeresd hát, s ne bántsd,
Mert követhetsz el még hibát.
Akkor ő majd nem áll melléd,
S nem találsz mást, csak a hült helyét!
2009. Február 23.
(Egy barátnak!)
A Kék-ciklus első verse
Tán igaz se volt....
Hol volt, hol nem volt,
Talán igaz se volt.
Az Én mesém így kezdődik,
De nem tudom, hogy végződik!
Egy fiú és egy lány harca,
Az élet egyik csodálatos arca.
Ha jő a tavasz, nyílnak a szívek,
Szemed elé tárulnak csodálatos színek.
Szívedbe költöznek új érzések,
Melyek őszinte szerelmet remélnek!
Reméli, hogy többet nem csalódik,
Kicsi szíve, lelke boldogságért vágyódik.
Mikor lelkét elönti a melegség,
Szeméből árad a kedvesség.
Viselkedése boldogságról árulkodik,
Ajka minduntalan mosolyra húzódik.
Valami történt, élete tán megváltozik,
Lehet, hogy többé nem bánkódik.
Eljött hát újra a csodás Tavasz,
Mikor úgy érzed, valakihez Te is tartozhatsz!
Kivel mindig őszinte lehetsz,
Ha nem vagy jól, neki akkor is kellesz!
Reméled, hogy benne végre megbízhatsz,
Hogy többé nam hagyja, nem sírhatsz!
Kinek boldogsága a Te örömöd,
Hogy megtaláltad, mindennap megköszönöd!
2009. Április 7.
A Kék-ciklusból
Szerelmes vagyok...
Csókod íze kísért minden pillanatban,
Hogy akarsz, nem tudom hogy gondolhattam.
Kívánni kívánsz, ezt jól tudom,
De hogy mit akarsz tőlem, még nem tudhatom!
Szerelmes vagyok egy kicsit beléd,
Átölelném a világot, ha Te kérnéd.
Bár a csalódástól félek nagyon,
Jobb lesz, ha azt gondolom, csak álmodom!
Csókod íze, bőröd illata követ,
Nem engedi, hogy felejtselek!
Mikor átöleltél, jó volt nagyon,
Hogy mit veszítettél, rájössz egy napon!
Szerelmes vagyok, de nem tehetek róla,
Nem akartam, tán csak gondolatban.
Barátok sem állnak mellettem, egyedül vagyok,
Mint évek, lassan vánszorognak a napok!
Csókod, ölelésed, nevetésed nem enged,
Magához láncol, ettől félek!
Szabadságom nem számít, csak a fájdalom,
Kínok kínja, ha benned csalódom!
Szerelmes vagyok, pedig nem ígértél semmit,
Szenvedélyes csókod álmomban is felhevít!
Gondolkodnod kell, azt mondtad,
Hiába akartam, nem zavartalak!
Csókjaid messze földre repítettek,
Ha nem akartad, nem kellett volna megtenned!
Hogy beléd szerettem, az Én hibám,
Jobb, ha elhiszem, csak álmodtam tán!
2009. Április 14.